Nevelők, pedagógusok hatékonysága és kapcsolata a gyerekekkel, szülőkkel és egymással egy új módon, könnyedén alakítható; a törvény által adott módszertani szabadsággal élve...



Az előadásokról saját szavaim helyett beszéljen most egy illetékes, egy óvodavezető, aki munkatársaival együtt 2004 óta gondolkodik másképpen:

Betartva az országos és a helyi programot, de a törvény által adott módszertani szabadságot kihasználva folyik a nevelőmunka az intézményünkben, ahogy az ország minden intézményében. Ami más lett – három évre visszatekintve – az óvodákban: a nevelők kapcsolata a gyerekekkel, a szülőkkel, egymással. Ettől más az óvodai életünk. Működik minden, ahogyan kell. Úgy találjuk meg a jó gondolatokat, hogy a gyerekek segítenek. A nem beszélő, értelmi fogyatékos kisfiú is velünk van és mi vele. Például, amikor idézetet kerestünk, hogy ne vigyék el a virágokat az udvarunkról, oda ment a könyvespolchoz, levette a könyvet, kinyitotta az egyik oldalon, rámutatott – az óvónő a „pillanatban volt” és elolvasta a történetet, aminek az utolsó mondata ez volt: „Ami a tied tedd el, ami a másé ne vedd el!” Ilyenek a változások. Ez nem is változás, mert mindig ott volt csak nem vettük észre, mert magunkkal voltunk elfoglalva. (Milyen furcsa, amikor ezt így leírom.) Tehát nem módszert találtunk, hanem mi magunk változtunk meg, változunk még most is, ill. gondolkodunk másképpen. Ezt mutatta meg, ebben segített, és segít még most is Ilona előadásai a pedagógusoknak.

Egyik kollégám gondolatait szeretném leírni minderről, amely hűen tükrözi az előadások eredményét.

„Az utóbbi három évben jelentős szemléletváltozáson mentem keresztül. A kiindulópont Ilona előadásai voltak. Ilike kérésére nyitott szívvel, tisztán, védekezés és bírálatok nélkül hallgattam végig az előadását, s úgy éreztem, hogy valami elkezdődött bennem, amelyet csak engednem kell, hogy megtörténjen. Lassú léptekkel haladtam előre, mégis mindig éreztem belülről, hogy jó irányba haladok és fedeztem fel, hogy mindig is ezt kerestem mindenhol. Először a félelmeimet „raktam le” és így bizony jelentős tehertől szabadultam meg. Miért kellett eddig mindentől félni? Miért rágódom mindig a múltbeli eseményeken? Miért a jövő foglalkoztat és nem a jelen pillanata? Miért nem fogadom el önmagam? Miért keserítem meg a saját életemet az állandó önbíráskodással? Természetesen először önmagammal kellett kibékülnöm, hogy a többi emberrel való kapcsolatom változzon. Fontos, hogy Ilike előadásai jelzőtáblaként szolgáltak ezen az úton. Még csak épp, hogy elindultam, lépéseket tettem meg, mégis érzem, hogy jó irányba haladok, jó úton vagyok.

Óvónő vagyok és ez a hivatás meghatározza az életemet. Gyermekekkel foglalkozom, velük töltöm az időm nagy részét. Egy jó pedagógus alapvető személyiség jegyei között ott a helye az elfogadásnak, nyitottságnak és toleranciának. Hiába tudtam ezt, és hiába akartam így figyelni a gyerekekre, bizony nagyon sokszor nem működött. Éreztem, hogy belülről elutasítom őket, és ők pontosan érzik ezt. Innentől kezdve nehéz dolgunk volt egymással. Ilikét megismerve megértettem valamit. A gyerekek tükörként mutatják a hibáimat! Pontosan azt nem szeretem bennük, amit önmagamban sem. S feltettem a kérdést: miért kell utálnom önmagamat? Miért kell haragudnom éppen önmagamra? Miért kell saját magammal harcolnom? S ez volt a megoldás. Ahogy kezdtem elfogadni önmagamat, úgy kezdett el javulni a kapcsolatom a gyerekekkel, az emberekkel. Hihetetlen, hogy a gyerekek milyen erős szenzorokkal rendelkeznek ezen a téren! Ők pontosan tudják, hogy mit érzek ott belül. És ezt csodálatos látni! Most már nemcsak tudom, de látom is, hogy a szeretet ott van bennünk, csak engednünk kell, hogy áramoljon. Ami még nagyon fontos, hogy a szülőkkel való kapcsolatom is sokat javult. Nem akarom már őket bírálni, kioktatni és megítélni. Sokkal nyitottabbakká váltak így, és ez nagy előrelépés. A nevelőtestületünkben is érzem a változást. Egyre jobban érezzük, hogy összetartozunk, és már egyre kevésbé bíráljuk egymást. Bizony ez is nagy dolog. Magánéletem is könnyebb lett. Itt tartok most. Még sok van előttem, de már mögöttem is van valami. Csak azt tudom biztosan, hogy jó itt és mindig is ezt kerestem, de ehhez Ilona segítsége és jelzőtáblái kellettek. Valami belülről is nagyon segít ebben, amit nagyon nehéz megnevezni. Talán szeretetnek hívjuk vagy összetartozásnak? Nem tudom, de hogy létezik az biztos.”
Szeretettel:

Varga Margit
Óvodavezető Óvónő
Gyógyúszó oktató

Regisztrálj a következő ingyenes - Boldogság, ébresztő! - előadásomra!

Regisztráció az ingyenes előadásra