Legfőbb mondanivalóm

„TE magad vagy az erő. Az az erő, aki létrehozta az eddigi életedet, és az az erő, aki képes ezt átalakítani azzá, aki lenni szeretnél. Te vagy az az erő, aki segít megláttatni veled, hogy Te magad vagy a végtelen, feltétel nélküli szeretet.“

 

Életemről - röviden

Kezdetek

1956 július 17-én születtem Mezőkövesden, Rendőrtiszti Főiskolát végeztem bűnügyi szakon és 22 évet töltöttem a Belügyminisztérium állományában. Egy darabig úgy tűnt, hogy minden rendben van az életemben, férjemmel szeretetben neveltük két gyermekünket és stabil egzisztenciával rendelkeztünk.

Látásmódomat 36 éven keresztül a racionalitás határozta meg, mígnem másfél éven belül elhunytak szüleim, egyre több egészségügyi problémával küzdöttem, majd 1993-ban egy kifakadt gerincsérv miatt deréktól lefelé lebénultam. Ezek hatására kezdtem el keresni, hogy miről szól az életem, mi az értelme, mit rontottam el, lehet-e másképpen élni.

Változás

Figyelmem az addig elutasított ezotéria és spiritualitás felé fordult; tanfolyamról tanfolyamra jártam, hogy rátaláljak egy olyan tudásra, amivel az életemet újból egyenesbe tudom hozni. Fogalmam sem volt arról, hogy mi felé haladok, mégis olthatatlan vággyal indultam az ismeretlen irányába. Nagyon hamar felfedeztem, hogy az ezotéria sokfélesége, a technikák, módszerek és tréningek csak ideig-óráig nyújtanak megoldást. Valójában önmaguk csapdái, amelyek ugyanúgy akadályozzák a kiteljesedést, mint bármilyen más megértés.

A megoldás keresése közben megoldás helyett tudatára ébredtem önmagamnak. Felismertem az elme játékát. Felismertem a tudatosságot, azt a tudást, amit évezredek óta keresnek sokan és amit minden ember magában hordoz. Személyiségem, életem teljesen megváltozott: gerincsérvem és más betegségeim önmaguktól, általam gyógyultak meg. Mindennapjaimat azóta is az öröm a fittség, a fiatalosság és a szabadság határozza meg.

Munkásságom

Kiteljesedésemben is tovább folytattam tevékenységemet az elme és a tudat működésének mélyebb megismerésére. Személyesen és előadásaimon emberek tízezreivel ismertettem meg felismeréseimet, könnyedén, egyszerűen és élhetően világítok rá az emberben rejlő tudásra.

Különösen nagy figyelmet szentelek a gyermekeknek, hiszen a szülők új szemléletmódja által a gyermekek problémái is megszűnnek, a beteg gyermekek meggyógyulnak. Kiemelt programom van a pedagógusok számára, melynek eredményeként megszűnik a pedagógus és diák konfliktus, valamint javul a pedagógus – szülő és a diák – szülő kapcsolat egyaránt.

2012-ben jelent meg első könyvem „Vedd észre“ címmel, mely különlegességének köszönhetően nagy sikernek örvend. Jelenleg angol nyelvű kiadásán munkálkodunk több országban is, mivel célom az, hogy nemzetközi szinten is minél több emberhez jusson el ez az egyszerű, de annál hatásosabb látásmód.

Jelenlétemben megtapasztalod azt az erőt, nyugalmat és szeretetet, amely hatására feloldódnak biztosnak hitt elképzeléseid. Helyette benned is felszínre kerül az a tudás és szeretet, amely által megvalósul az élet, amelyet oly sokszor elképzeltél magadnak, akár kimondatlanul is. Legszívesebben mindenkivel megosztanám ezt a tudást, úgy is szoktam mondani:

„Kiállnék a világ tetejére és hangosan kiabálnám mindenkinek, hogy emberek ébredjetek, hihetetlenül egyszerű a vágyott életet élnetek.”