Nyílt levelek Rőczei Csengétől Csattos Ilonához – 7. levél: A bőség kosara

Kedves Ilike!

Sokat emlegetem azt a jelenetet, amikor egy taxiban ültünk Malajziában, és azt mondtad, neked jár minden az élettől. A múlt szerinti reakcióm azonnal megjelent: akkor nekem miért nem? Vagyis az irigység tűnt elő az egó fekete függönye mögül. Mim lehet mégis? Hol kezdődik ez az egész adás-kapás? Mennyit érek, mennyire vagyok fontos magamnak? Egyáltalán fontos vagyok, ha aszerint élek, hogy nem kaphatok meg a világon mindent, mert én nem is érdemlem meg?

Az összes előadásodon elhangzik, hogy minden, amit szeretnék, már megvan.

Amíg ebbe olyan mélységekig bele nem gondoltam, amilyen mélységekben ezt te kijelented, szavak maradtak, amik gyönyörűek. Azt sem mondhatom, hogy csupán felszínesen éltem meg őket, de a legélénkebb színüket csak akkor nyerték el, amikor szembesítettél az igazi (m)értékemmel. A végtelennel. Hogy konkrétabb legyek, ne a levegőben lebegjen ez a ,,végtelen” szó, leírom, amit tőled tanultam, és színes, illatos, majdhogynem kézzel fogható emlékként bevésődött nálam a bőséggel kapcsolatban. Olyan egyszerűen magyarázol, hogy néha azért kérdeztem vissza, mert elsőre fel sem fogtam: ennyi csak? Pedig ennyi.

Legelőször is a célom. Hangsúlyoztad, hogy mindig tudjam, mi a cél, és a ,,hogyan” ne legyen mérvadó. Elég az első lépést látni. Hiszen csak úgy alakulhat számomra minden, ahogyan nekem az a legeslegjobb. Tudjam, hogy sokkal több van annál, amit elképzelhetek – mondtad -, és azt is tudjam, hogy már most megvan. Ez nem egy jövőbeli kép, hiszen ha jövő nincs, képek sincsenek róla. A jelen van, a most van, és én már most ott vagyok, ahol lenni szeretnék.

Tisztában voltam vele, hogy az lehetetlen, hogy te egóból mondd, hogy minden jár neked az élettől. Azonnal tudatosítottam azt is, hogy az nem igazi, ami felmerült bennem – az irigységem a múlté. Akkor mégis hogyan érted ezt? A szemedbe néztem, és tudtam, hogy átlátsz mindenemen, és ezt sosem bántam. Tudtam, hogy előled semmit sem akarok rejtegetni soha, és nem érdekelt, hogy látod a zavarom, mert tudtam, hogy azt is látod, aki vagyok, és aki teljesen bízik benned.

A tekintetedben bárki megláthatja a végtelent, és én belebámultam, mert tudni szerettem volna mindent. Tudni, hogy akkor most mégis mi ez a ,,jár nekem” dolog.

Le szeretném írni mintegy kitérőként azt is, milyen hosszú távon a jelenlétedben lenni, mert visszatekintve minden annyira egyszerűnek tűnik, sőt valószínűleg sokaknak azonnal egyértelműek a szituációk kívülről nézve, de benne lenni, és úgy megélni őket merőben eltérő. A legnagyobb különbség, hogy az információk a közeledben könnyen használhatóan épülnek be, és gyakorolhatóvá válnak. Vagyis nem a felszínre hull le a tudás magja, és nem a véletlen dönti el, lesz-e belőle élet. Én nyitottsággal hallgattalak mindig, és a jelenléted a biztos út egy életerős, dús lombkoronájú, napsugárban fürdő fa magjának elvetéséhez. Egyszerűen lehetetlen ,,tudogatni”, amiről beszélsz. Mert megélem, és tudom használni. Mélyen gyökeredző tudás, amit lehetetlen elfelejteni.

Amit fizikailag érzek melletted, az a tisztaság érzete belülről.

Egyfajta könnyűség, mintha szellő lenne a testem. Átjárható, természetes, tulajdonképpen az az érzet, amit sokan úgy hívnak, hogy hazatértek. Melletted belül vagyok otthon, és ezt most már tudom élni akkor is, amikor nem egy helyen tartózkodunk.

Mindeközben teljesen tudatában vagyok önmagamnak, a figyelmemnek, és persze a testemnek is. Azonban amikor kijelentesz olyasvalamit gyöngédséggel ebben a gyönyörű állapotban, ami még nem lett letisztázva bennem, olyan, mintha fellógatnának fejjel lefelé. Teljesen váratlan csapás, és ekkor tudom, hogy jön egy újabb lecke. Külön hálás vagyok azért, hogy ilyenkor vagy a legkedvesebb hozzám, mert nagy szükségem van rá.

Így tudtam veled továbblépni a kishitűségből afelé, hogy nekem is jár minden az élettől.

Tudom a célom, haladok felé, és bármi történik közben, értem történik. Megérdemlem a bőséget minden téren. Jár neked, jár nekem, jár mindenkinek, aki megszületett. Azt sem felejtem el, amit a bizalomról mondtál: az alapja mindennek. Anélkül nincs tudatosság, hiszen én irányítok – ez a leghatalmasabb bizalom.

Megtanítottál értékelni magam, elárultad azt is: nem mindegy, milyen dolgokat választok a környezetem részének, hiszen azok is ugyanúgy információként vesznek részt az áramlásban. Megtanítottál adni magamnak anélkül, hogy a szégyenérzet venné át a kristálytiszta öröm helyét. Megtanítottál adni másoknak úgy, hogy az irigység ne árnyékolja be a lelkes gesztusomat.

Bárcsak mindenki ráébredne, mekkora kincs vagy nekünk, embereknek! Kincs vagy, és bízom benne, hamarosan erre a bőségre nagyon sokan rábukkannak. Végtelenül szeretlek.

Köszönöm, Ilike!

(Folytatás következik…)

Minden jog fenntartva. Az oldalon szereplő információk, fotók felhasználása, bármilyen formában való újraközlése a pontos forrás, Csattos Ilona nevével, illetve http://csattosilona.hu megjelölésével lehetséges.
Copyright 2019. Csattos Ilona, csattosilona.hu