Nyílt levelek Csiky – Szabó Timitől Csattos Ilonához – 5. levél: Az elfogadás ereje anyám lányaként és lányom anyjaként

A mostani levelemben arról írok, hogy a programjaid hatására, hogyan láttam meg, hogy hogyan működtem anyaként, hogyan neveltem a gyermekeimet. Illetve, hogy most a segítségednek köszönhetően, hogyan vagyok képes elfogadással, szeretettel támogatni őket, segíteni nekik abban, hogy önmaguk lehessenek. Ebben a részben a lányommal való kapcsolatomat fogom elmesélni. A múltat és a jelent. 

Nyílt levelek Csiky – Szabó Timitől Csattos Ilonához – 5. levél: Az elfogadás ereje anyám lányaként és lányom anyjaként

Drága Ilike,

A mostani levelemben arról írok, hogy a programjaid hatására, hogyan láttam meg, hogy hogyan működtem anyaként, hogyan neveltem a gyermekeimet. Illetve, hogy most a segítségednek köszönhetően, hogyan vagyok képes elfogadással, szeretettel támogatni őket, segíteni nekik abban, hogy önmaguk lehessenek. 

Ebben a részben a lányommal való kapcsolatomat fogom elmesélni. A múltat és a jelent. 

Az alapprogramod második napján döbbentem rá arra, hogy egész életemben attól féltem nehogy olyan legyek mint anyukám. Hogy miért féltem ettől? Mert egészen addig a pillanatig, őt tartottam hibásnak egy csomó mindenért, amik velem történtek. 

Hogy milyennek láttam édesanyámat? Elutasítónak, szigorúnak, mert amióta az eszemet tudom sosem ölelt meg, sosem mondta, hogy szeret, nem játszott velem, mindig csak a hibáimat látta és csak azt tudta mondani, hogy mit ne csináljak rosszul, mert akkor még rosszabb dolgok fognak velem történni. Nem tudtam vele őszintén beszélgetni, mert sosem kaptam megértést, elfogadást tőle. Úgy éreztem, hogy az engem érdeklő témák csak dühöt, vagy elutasítást váltanak ki belőle. 

Akkor este döbbentem rá, hogy amitől féltem azzá váltam, pontosan lemásoltam anyukám viselkedését.

– Pedig megfogadtam amikor teherbe estem, hogy én majd mindent másképp csinálok. – Például nehezemre esett megölelni a lányomat, nem is emlékszem vajon mondtam-e neki őszintén, hogy szeretem. Amikor kérte, hogy játsszak vele, nem vettem őt komolyan, sokszor nem volt kedvem hozzá, így alig foglalkoztam vele, illetve mindig megmondtam neki, hogy mit csináljon és hogyan, ha pedig ellenállt, akkor vagy dühös voltam, vagy megsértődtem, vagy elkezdtem sajnálni magam.

A viselkedésemnek köszönhetően teljes ellenállás alakult ki benne velem szemben.

Olyan szinten működött ez, hogyha például én azt mondtam valamire, hogy az kék, akkor teljesen mindegy volt, hogy az tényleg kék, azt mondta, hogy az nem kék, hanem sárga. Eljutottunk arra a pontra, hogy bármit mondtam neki, nem fogadott szót, semmi sem volt jó amit tettem, vagy mondtam.

Az alapprogramon elmagyaráztad nekem, hogy miért működtem így.

Hogy miért nem voltam képes megvalósítani azt amit szerettem volna, hogy más anya legyek mint az én anyukám volt. Mert azok az érzelmeim, amelyekkel ellenálltam anyukám viselkedésének, engem ugyanúgy megakadályoztak abban, hogy olyan legyek, amilyen szeretnék. Mint ahogyan édesanyámat is ugyanazon érzelmek akadályozták meg abban, hogy másként tegyen mint az ő anyja tette. Ördögi körforgás. 

Képtelen voltam folyamatosan kedves, elfogadó, türelmes lenni. Mert amint valami olyasmi történt amit én rossznak ítéltem meg, például egy konfliktus, azonnal felment bennem a pumpa és kiabáltam, vagy jött az önsajnálat, a képtelenség érzése és elmenekültem a szituációból, ahelyett, hogy közösen megbeszéltük, megoldottuk volna. A szokás szerinti érzelmeim megakadályoztak abban, hogy másképpen reagáljak. Pedig nagyon szerettem volna jó szülő lenni, akire támaszkodhat a gyermeke, akihez bizalommal fordulhat, akivel mindent szívesen megbeszél. 

Emlékszem, az alapprogram két hétvégéje közötti héten valamelyik nap hoztam a lányomat haza az iskolából. Ránéztem és életemben először tudtam neki azt mondani őszintén, hogy milyen szép és hogy mennyire szeretem. Emlékszem a felszabadult mosolyára és a boldogságra amit akkor együtt megéltünk és amelyet azóta is élünk. 

Az alapprogram óta őszinte tisztelettel, szeretettel teli kapcsolat van kettőnk között.

Megkérdezi a véleményemet és elfogadja amit mondok neki. Nem állítom, hogy minden mindig zökkenőmentes. Hiszen ő is tovább vitte a generációs mintákat és 6 éves koráig (2017-ben voltam az első alapprogramodon) már én is jó sok negatív szokást tanítottam meg neki. 

A táboraidnak és a Satsangoknak köszönhetően könnyűvé vált, hogy másképpen figyeljek.

Ha hozzám fordul, kérdez valamit akkor tényleg figyelek rá és szeretettel, türelmesen válaszolok neki. Már nem rajta keresztül akarom megélni azokat a dolgokat amiket én szerettem volna, vagy szeretnék, hanem megvalósítom én magam, ahogyan jó nekem. Példát mutatok, de olyat amilyet mindig is szerettem volna. Hiszen engem másolt régen is és most is. Benne láthatom ahogyan változom és csak hálát érzek minden megnyilvánulásáért, mert segít nekem, hogy a valódi önmagamat, a szeretetet, az elfogadást, a hálát, a türelmet, a tiszteletet éljem.

Megváltozott az édesanyámmal való kapcsolatom is.

Mielőtt veled találkoztam Ilike, teljesen elutasítottam őt. Azóta viszont elfogadom őt úgy ahogy van, már nem akarom megváltoztatni, csak szeretem. Felhívom minden nap, elmondom neki mindig, hogy szeretem és meghallgatom amit mond, illetve segítek amiben tudok.

Hogy miért vagyok képes mindezt másképpen megélni? Mert te már az első pillanatban rámutattál arra, hogy így is lehet. Amikor százötvenedszerre kérdeztem meg ugyanazt, te akkor is és mindig ugyanazzal a türelemmel, elfogadással és szeretettel válaszoltál és segítesz most is nekem. Köszönöm, hogy fogod a kezem és mutatod az utat. Hálám jeléül én is fogom a kezedet és megyek veled ezen az úton és segítek amiben tudok. 

Szeretlek és köszönöm!

Maradok tisztelettel a barátod:

Csiky-Szabó Tímea

(Folytatás következik…)

Minden jog fenntartva. Az oldalon szereplő információk, fotók felhasználása, bármilyen formában való újraközlése a pontos forrás, Csattos Ilona nevével, illetve https://csattosilona.hu megjelölésével lehetséges.
Copyright 2019. Csattos Ilona, csattosilona.hu

Tarts velem!

Iratkozz fel hírlevelemre, és megmutatom Neked a tudatossághoz vezető utat!

Tarts velem!

Iratkozz fel hírlevelemre, és segítek, hogy megtaláld a tudatossághoz vezető utat!