Nyílt levelek Rőczei Csengétől Csattos Ilonához – 9. levél: Az őszinteség több mint igazmondás

Kedves Ilike!

Elmondani nem tudom neked, mennyire gyűlöltem, ha valaki hazudik. Anyám végighazudta az életét, folyamatosan meséket költött nem létező dolgokról, és ezeket adta elő, miközben mindenki tudta, hogy egy szó sem igaz belőlük. Az egész családot is folyamatosan hazugságokra kényszerítette, engem pedig mindig megvert, mert nem voltam hajlandó beszállni a játszmáiba. Innen hoztam, hatalmas ellenállásból, hogy sosem voltam hajlandó többet hazudni. És azt is innen hoztam, hogy az igazmondást hittem őszinteségnek.

Mondanom sem kell, hogy az igazi őszinteségtől még nagyon messze voltam.

Nagyon sok embertől hallottam a táboraidban visszacsengeni ugyanazt a kérdést, amit egyszer én is feltettem neked Szajolban. ,,Ilike, akkor igazából senki sem őszinte?” Mosolyogtál, és mondtad, hogy amíg ilyen mélységekig le nem nyúlnak, és az álarcaikat még önmaguk előtt is viselik az emberek, addig jól mondom, senki nem őszinte. Mélyen megdöbbentő volt azzal szembenézni, hogy odakint vár egy világ, ami ugyanúgy vetíti rám az összes régi, berögzült szokást, én meg mintha meztelen lettem volna, leestek a maszkok abba a sárba, amit én kotortam magam köré.

De mégis mi ez az ,,igazi” őszinteség, amit te mutattál meg?

Az ,,érzelmi őszinteség” kifejezés irányt mutat, de talán még ez sem adja át hűen, amit te tanítasz. Őszintének lenni a jelen pillanat megélése mindenféle torzító szűrőt képező játszmák odavetítése nélkül. Folyamatos figyelem önmagamon, az igazi önmagamon, akinek semmi köze az idősíkokhoz vagy személyiségjegyekhez.

Ehhez az őszinteséghez úgy vezettél el, hogy megmutattál minden illúziót.

Minden gondolatvárat porig romboltál, minden hiedelemszigetet elsüllyesztettél, és képes voltál elém idézni az összes félelmemet, csak hogy rámutass arra, aki látja mindazt, és aki teremteni, egyúttal megszüntetni is képes a létrehozott légvárakat. Ugyanis ráébredtem azonnal, hogy minden félelem légvár csupán, és amíg elhiszem a nem valódit, őszinte sem vagyok sem magammal, sem másokkal.

Minden nap fejet hajtok az előtt a tetted előtt, hogy szembementél egy komplett őrült világgal, és azt mondtad, elég. Iszonyatosan kevesen merik kimondani, hogy ez egy “hülyeség, én elkezdem máshogy csinálni”. Még kevesebben vannak, akik nem ragadnak bele egy újabb hitrendszerbe.

A te bátorságod a példa: ha te egyedül végigcsináltad, nekünk pedig itt vagy te, akkor hagyjuk végre magunk mögött az egész általunk felépített szokásrendszert, és nézzük meg magunkat nélküle! Megnéztem magam a segítségeddel, és a mai napig nevetnem kell, amikor eszembe jutnak az első lépéseim. Itt voltál velem, mindent elkövettél, hogy végre figyeljek már az igazi magamra a hisztim helyett.

Ez is egyik táborodban történt: először érzékeltem magam tudatosan, és tanítgattál, hogyan maradjon a figyelmem stabil. A legkedvesebb emlékeim egyike: sétáltunk az udvaron, és kopogtattad a ház falát, hogy tessék, nem tűnik el semmi a fizikai világban attól, hogy semmivé vált mindaz, amit addig csak képzeltem magamról hosszú éveken át. Ugyanígy megmaradok én, megmaradnak az emlékeim, és a bolygót sem nyeli el egy feketelyuk, sőt érzelemmentes, üres fejű valamivé sem alakulok át, hanem egyszerűen megszűnnek a rossz érzéseim, és csak a jók, azaz amire figyelek ezek közül, váltakoznak egymás között folyamatosan.

Visszafigyelhetem a múltat – jegyezted meg -, de azt minek? Hiszen attól éreztem magam rosszul eddig mindig. 

Akkor még nem váltam stabillá, és bizony bekavartam magam utána egy darabig mindenféle múltbeli érzelemmel – tehát a negatívakkal. Csak szép fokozatosan kezdtem tudni nem pusztán szakaszosan megélni a jelenemet. Mindig melletted maradtam, és jártam az összes programra, mert éreztem, hogy még kell, még mindig szükségem van arra az erőre, ami benned már az óceánok mélységeivel vetekszik.

Ezt még muszáj megemlítenem neked, szintén fontos lenne, ha eljutna mindenkihez: sokan tisztában vannak vele, hogy az emberek célja egy, de még mindig azt hiszik, hogy több út van eljutni oda. Tévednek. A tudatosságon kívül nincs út, és ezt mondom azután, hogy rengeteg helyet felkutattam, és több olyan embert ismerek, akik ugyanezt tették, és egybehangzóan állítjuk, hogy sehol nem juttattak el addig, ameddig te valódi énünkben láttatsz minket.

Azt is sokan hiszik, hogy ez valami hobbi. Pedig az emberi lét célja önmagunkat megtalálni, ahogyan azt világosan kifejted bármelyik előadásod során. A tudás mindenkié, de te jutottál el az elszántságod által addig, hogy másoknak is megmutathasd azt a legeslegegyszerűbben és ami a lényeg, élhetően.

Köszönöm, hogy felvérteztél engem is ezzel az erővel, és ,,hidegre tetted” a rémálmaimat. Boldog vagyok, és egyre természetesebbnek élem meg azt az állapotot, hogy nem a felmerülő gondolatnak hiszek, hanem bízom magamban. Bízom az őszinteségben. Néha csak eszembe jut, mennyire könnyű nekem már, és elönt a hála. Vagy felötlik bennem, mennyire rosszul lettem volna régen adott körülmények között. Most pedig? Most lettem igazán őszinte önmagamhoz, hogy meg merek kérdőjelezni mindent, ami ,,negatív” érzelemmel telített.

Sok mondatod vésődött be, ezt említem is többször, íme még egy: ha tényleg lenne helyük a rossz érzéseknek az életben, és annak kötelező velejárói lennének, minek is akarnánk őket folyamatosan eltüntetni?! 

Még valamit szeretnék az őszinteséghez, Ilike. Tudod, régen nem mertem volna ezeket a leveleket felvállalni, mert nagyon számított, mások mit fecsegnek. Azt, hogy szimplán bolond vagyok, azt, hogy nálad akarok elérni valamit, azt, hogy nem is igaz, amiket leírok, túlzok… Azzal a mély őszinteséggel, amivel magad is kiállsz az emberek elé, és amit megtanítottál nekem, együttjár, hogy teljes elfogadással vagyok azok felé is, akik még nem engedik, hogy megérkezzen hozzájuk mindaz, ami nem a képzelet csalfa rétegeiben fuldoklik.

Tudok szeretni mindent és mindenkit úgy, ahogyan van. Isteni csoda vagy, és tudom, hogy ez nagyobb közönséghez is eljut hamarosan.

Köszönöm, Ilike!

(Folytatás következik…)

Minden jog fenntartva. Az oldalon szereplő információk, fotók felhasználása, bármilyen formában való újraközlése a pontos forrás, Csattos Ilona nevével, illetve http://csattosilona.hu megjelölésével lehetséges.
Copyright 2019. Csattos Ilona, csattosilona.hu