Ezerarcú tudatosság...
Az adásban rejlő öröm egyre inkább vette át a rossz érzések helyét, és mára a legnagyobb élvezettel vagyok képes adni mindenféle elvárások nélkül. Nem üti fel a fejét a régi, rossz szokás; nem hiszek semmit a folyamatról, csak teljes szívből élvezem.
Programról programra egyre többet láttam meg a korábbi életem hamisságából, és ezzel párhuzamosan mutattad meg az igazi énemet, a bennem rejlő erőt, és azt, hogy semmi nem történik rajtam kívül abból, amit megélek.
Egy szót írok neked, amiben olyasvalamit foglaltál nekem össze, amit minden embernek mintegy ,,belső ruhadarabként” kellene a szívén hordania. Ez a szó a tisztelet. Nem a hármas táborban döntöttem az életem - és természetesen annak minden egyes részének - tisztelete mellett, de ott kristályosodott ki a legtisztábban az alázat elemi szintű szerepe.
A karanténon keresztül mesélem el, hogy konkrétan a férfiakhoz milyen ismétlődő érzelmi játszmákat ismertem fel. Ezek felfedezése meghatározóak voltak abban, hogy a karantén által generált nem valós félelmeim valóban mindörökké köddé váltak.
Ebben a levélben egy történetet írok meg neked egy fiúról, aki egyébként nagyon sok másikkal behelyettesíthető lenne az életemben, mert ugyanazt a történetet görgettem magam előtt rengeteg ideig, csak a szereplők, a nevek és a helyek változtak. Itt viszont már ismertelek téged, és végre nem ugyanazzal a lendülettel szálltam ki az események sorából, mint amivel korábban újra és újra.
A jelenlegi karanténban közel 60 napja vagyunk összezárva a kedvesemmel. Két éve vagyunk együtt és talán sosem érzékeltem ilyen erővel, vagy mondjuk úgy, sosem volt ennyire erős az elfogadásom felé, vele kapcsolatban. Gondoltam leírom neked.
Azt kívánom, bár mindenki úgy értené ezeket a szavakat, mint ahogyan én és azok, akik már rálátást kaptak az igazi önmagukra, és a jelenlétet nem kevernék össze azzal, amit arról hallottak. A legfőbb ideje annak, hogy a leírhatatlant megtapasztalja mindenki, és az emberiség többre is rájöjjön annál a nyilvánvaló ténynél, hogy nem jól él. Még azon is túljutva, hogy lehet jól élni. Totálisan jól.
Hallottam tőled jópár alkalommal az előadásaidon, hogy ahhoz, hogy valami új épüljön az életemben, össze kell, hogy omoljon az azzal kapcsolatos régi, szokásos elképzelésem. Megkérdeztem magamtól: most tényleg félned és pánikolnod kell attól, hogy most mi lesz? Ebben a helyzetben hogyan tovább? Hogy fogok ebből kijönni?
Nagyon sok embertől hallottam a táboraidban visszacsengeni ugyanazt a kérdést, amit egyszer én is feltettem neked Szajolban. ,,Ilike, akkor igazából senki sem őszinte?” Mosolyogtál, és mondtad, hogy amíg ilyen mélységekig le nem nyúlnak, és az álarcaikat még önmaguk előtt is viselik az emberek, addig jól mondom, senki nem őszinte.
Picit több, mint három évvel ezelőtt vettem részt a "Vedd észre" Alapprogramodon, akkor találkoztunk először. Ott, akkor minden megváltozott. Az akkori párom invitált a programodra. Sosem hallottam rólad előtte, de úgy döntöttem, hogy meghallgatom, miről beszélsz. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ezáltal az egész életem megváltozik.
Miért késlekedik a globális megvilágosodás, vagyis mi, emberek miért nem ébredünk rá, hogy békében kellene élnünk egymással és a környezetünkkel is? A válaszod döbbentett rá, hogy a legcsekélyebb elvárás is türelmetlenség. Vagyis a türelmetlenségemmel pontosan akadályozom én is azt, amit szeretnék, nem pedig előremozdítom.
Tudom a célom, haladok felé, és bármi történik közben, értem történik. Megérdemlem a bőséget minden téren. Jár neked, jár nekem, jár mindenkinek, aki megszületett. Azt sem felejtem el, amit a bizalomról mondtál: az alapja mindennek. Anélkül nincs tudatosság, hiszen én irányítok - ez a leghatalmasabb bizalom.