Nyílt levelek Rőczei Csengétől Csattos Ilonához – 3. levél: Megszűntek a fájdalmaim
Kedves Ilike!
Megszűntek a fájdalmaim. Nem vagy ugyan orvos, de tudnál nekik is tanítani jó pár hasznos dolgot a betegségekről, az emberi testről. Az orvostudomány hatalmas és elismerésre méltó, de még korántsem teljes. Mindig is rajongással töltött el az anatómia, a testi folyamatok végtelen, összefüggő láncolata és az emberi szervezet, mint egész. Azonban vannak olyan kérdéses testi folyamatok, amelyekre több orvos sem tud választ adni. Az egyik ilyen folyamat egy krónikus fájdalom volt a testemben, ami évekig elő-előbukkant, és senki nem tudta megmondani vizsgálatok végeláthatatlan sora után sem, mi történik és miért. Te viszont igen.
Az Alapprogramon elsők között szerepel, amikor elmondod, hogy nem a testünk vagyunk, hanem annak irányítói. Ezt az információt már tudtam, azonban az, amit a továbbiakban magyaráztál ebben a témában, már jóval túlnyúlt mindazon, amit még csak pedzegetnek a merészebbek is. Konkrétan arról a megállapításról van szó, hogy a test a tudat kivetülése.
Te pedig nem találgattál, hanem mérnöki pontossággal és részletességgel írtad le nekem, hogyan hoztam létre magamnak a betegséget, és hogyan tudok egészségesen, fájdalom nélkül élni újra.
Figyeltél rám, és elmondtad egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogyan zár be az elfojtás, szimbolikusan hogyan ,,szorítottam be”, zártam el érzelmileg magam az érintett területen. Majd amikor személyesen voltál velem, elmondtad, hogy minden ellenségességem, minden ellenállásom építette ezt a negatív folyamatot, és addig nem gyógyulok meg, amíg ezt továbbra is áramoltatom.
A jelenléted és az, hogy lépésről lépésre elmondtad, mire irányult a figyelmem, ami a betegséget eredményezte, valamint ahogyan a figyelmemet képes lettem irányítani, egyszerűen megszüntette a fájdalmamat. Lett egy tisztulási folyamat testi szinten, egy hajnali rosszullét, majd – mintha sosem lett volna – megszűnt az addigi konstans fájdalmam.
Elkezdted felhívni a figyelmemet arra, hogy nézzem meg: a legapróbb szituációkban is azzal az érzelemmel, érzéssel reagálok, amivel létrehoztam a betegséget. Az olyan kis jelentőségű mozzanatoknál is, amikor például nem szerepelt valami az étlapon, amit szerettem volna, máris ez az ellenségesség jelent meg bennem. Ahogyan kihoztál ezekből a ,,befigyelésekből”, ahogyan alázatot tanúsítottam, miszerint beláttam, hogy valóban ,,nem jól csinálom”, már el tudtam kezdeni figyelni arra, amit szerettem volna.
Ez a ,,rejtélyes” fájdalom azóta sem tért vissza, és az ellenállásoknak sem szentelek több időt.
Általad tudom, hogy én a tudat vagyok: ép és egész. A kivetülésem, azaz a legközelebbi külvilágom a testem pedig, ezt követi. Tudok ,,kommunikálni” (nem beszélgetni!) a figyelmem által a testemmel, mert egy információfelvevő, – közvetítő és – kinyilvánító közeg az anyagban – anyagból. Vagyis ha önmagam tudatában vagyok, a fizikai testem is az egészet képezi le: az egészséget.
Tudom, hogy már sok helyen mondják, hogy nem a testünk vagyunk, de ez nagyon csekély tény azokhoz képest, amiket te elénk társz, és képes vagy a legnagyobb belelátással elmondani információkat a testről, illetve annak diszfunkcióiról.
A tudásod, amit átadtál, és amint alkalmaztam, már elegendő volt az egészséghez.
Nagyon szeretném, ha mindenkihez eljutna ez. Először is a felelősségvállalás a saját érzelmeinkért, amik teljességükben kihatnak a testre; másodszor pedig az a nyers és elemien egyszerű realitás, hogy a figyelem, amely közvetíti az érzelmeket, hozza létre, és a figyelem is ,,gyógyítja meg”, azaz teszi egészségessé a testet.
Nálad érthetőbben ezt senki nem vezeti le. A legmeztelenebb tényező, a negatívra való figyelem nincs tovább. A legkiforrottabb magyarázatot kaptam meg ezen a betegségen keresztül, és az elfogadás hálájával adhatom tovább, hogy ez is működik, minden működik, amit mondasz, ráadásul – témába vágó hasonlattal – olyan precízen használod a célhoz elvezető szavakat, akár egy orvosi szikét.
A folyamatot a legkisebb elemeket is érzékeltetve bontod ki. Minél többet foglalkozom vele, annál jobban látom át, mennyire könnyen élhetővé, és elmének érthetővé tetted – de azon túlmutatva -, a szavakon át a jelenlétet. Dupla munka, mert jelen vagy és ennek a rezgését közvetíted; de ezzel párhuzamosan szavakba is öntöd, hogy ezt mi hogyan éljük meg. Ámulatos.
A következő levelemben azt írom meg neked, hogy hogyan lett rálátásom a nőiességemre ezen a betegségen keresztül.
Köszönöm szépen Ilike.
R.Cs.
(Folytatás következik…)
