Drága Ilike!
Több, mint 2 hete elvált a csapat és én azóta minden nap ott is vagyok egy kicsit.
Hogy mi történt azóta?
Hmmm…minden.
A párom az első héten nem szólt hozzám, én meg hagytam. Hagytam, hogy olyan legyen amilyen.
Egy hét után kinyílt, azóta mosolyog, ölel és beszél és figyel, meghallgat. Újra együtt alszunk!!! Még én is felnevetek, ahogy ezt leírom, de ez nekünk nagy dolog. Azért nem aludt sokszor mellettem, mert azt gondolta, zavar, ha horkol, ezt mondta. Eddig kihagytuk magunkat az életünkből. Most vettem észre!
Voltunk randizni is azóta.
Tegnap délután odajött, hozzám megölelt és azt mondta örül neki, hogy mindenkin keresztülvittem a tábort és elmentem.❤️
Anyukám nem idegesít!🤣A tábor 3. napjától látom őt. Tényleg látom, ezáltal magamat is, és megengedem neki, hogy olyan legyen, amilyen. Régen hosszú órákon keresztül pörögtem azon, hogy milyen, és hogy ez szörnyen idegesítő.
A kislányom a tábor 4. napján elbújt a kanapé mögé, és onnan lesett, nem akart beszélni velem, csak figyelt. Pár perc múlva kivette a nagymama kezéből a telefont, elbújt vele a szobába és elkezdett mesélni. Már nem mondja nekem, hogy nem értem meg őt.
A kisfiam, amióta hazamentem, szinte minden nap azt mondja:
„Ana, kisbaba vadok, ölelgessél, vedél fel.”
És mi azóta ölelkezünk.
A networkben lett egy új munkatársam, akivel öröm dolgozni. Visszatértem a családi vállalkozáshoz is, és új dolgok jelennek meg bennem ezzel kapcsolatban.
Végre olyan árajánlatot kaptunk a házunk külső szigetelésére, ami belefért a tervezett keretbe.
Az egyhelyben toporgásból elindult az életem.
Sokszor azon kapom magam, hogy gondolkodom a régi módon, de már meg tudok állni és továbbmenni, hagyom, hogy megtörténjenek velem a dolgok. Nincs állandó kontroll, vagy ha van, megengedem magamnak és elillan.
Most vagyok itt.
Végre!
Köszönöm neked, Ilike!
A táborban is mondtam a többieknek, hogy jó lenne, ha mindkét vállamra felülne egy mini Ilike, és segítene, amikor jobbra vagy balra fordulok.
Ölellek!
Szeretettel:
Márti
