Drága Ilike!

Megérkezett a szeretet a szívembe! ? Köszönöm, hogy Te akkor is szeretsz, amikor mások ugyanazért a porba tipornak. Már tudom, hogy ők nem tudják máshogyan. Mióta tudom, hogy „tudok”, felelősséggel tartozom az életem alakulásáért, a hitelességért, hogy általam is minél többen legyünk, akik ráébrednek a valóságra.
Mostanra láttam meg, hogy a valóság mennyire nem valóság a mostban. Megláttam a tanítót, megláttalak téged, az állandót. Megláttam azt, aki a „robotot” irányította mindig, azért, hogy megismerkedjünk végre – Ő és Én -, akik együtt vagyunk, de soha nem is voltunk külön, azért, hogy tudatosan irányítsunk. Megláttam a tiszta vásznamat, amin játszódik a sztorim, ahogyan ismétlődik a múlt. Látom, ahogyan a gondolataim jönnek és mennek, de ma már a LÁTÓ látja azokat, AZ, aki állandó és nyugodtan szemléli a vászonra vetített eseményeket. Vicces!?
Sosem szabad elfelejtenem, amit most tudok, hogy bármit képesek vagyunk berobbantani mindannyian az életünkbe, s azáltal felrobbantani mindazt, ami a régi volt. Ezt a hatalmat és erőt élni nem kiváltságos születés előzi meg, hanem az a tiszta Önvaló, ami csak „szunnyadó” formájában is csodákra képes, „felébredve” azon is túlszárnyal bármit. Köszönöm, hogy a csoda részese lehetek!

Köszönöm neked, Ilike! ♥