Nyílt levelek Bikics Barbarától Csattos Ilonához – 4. levél: Női-férfi játszmák tükrében
Kedves Ilike!
Legutóbb leírtam Neked, hogy milyen változásokat, kihívásokat és izgalmas felismeréseket hozott számomra a karantén, és hogyan láttam meg segítségeddel a legapróbb, rejtett szokásaimat, amelyek észrevétlenül még mindig irányítottak.
Most pedig szintén a karanténon keresztül mesélem el, hogy konkrétan a férfiakhoz milyen ismétlődő érzelmi játszmákat ismertem fel. Ezek felfedezése meghatározóak voltak abban, hogy a karantén által generált nem valós félelmeim valóban mindörökké köddé váltak.
Régóta látom a párkapcsolatunkban, hogy azonosak a félelmeink, a függőségeink, feszültségek, sértődés stb.
Ugyanazon sértődünk meg például, ha a másik nem figyel oda ránk, amikor beszélünk vagy amikor azt gondoljuk, hogy teljesen lököttnek néz a másik, mert mindent elmond háromszor. Amikor megmondja a másik vezényelve, hogy mit csináljak és hogyan, mintha én nem tudnám. A függőségeink, hogy nem érezhetem magam jól, csak ha a másik is jól van. Függővé tenni magam anyagilag és érzelmileg a férfitól. Azt mondtad, hogy a párunk ugyanazt csinálja, amit mi magunk, csak éppen másképpen. A kedvesemnél ami picit másképpen van az, hogy ő akkor van rosszul, ha a nő nem érzi jól magát. Mint függőség, nála az alkohol is megjelenik, mert segít elfojtania az érzelmeit. Lehetne még sorolni, de nincs értelme. Az egész negatív érzelmi skála!
Amit már az első előadásodat hallgatva megértettem, hogy minden érzelmi játszma újra ismétlődik az ember életében.
Így eszembe jutott, amikor az előző párkapcsolatomban a férfi csak a rosszat látta bennem és csak kritizált. Egyik alkalommal megkérdeztem tőle: Miért nem arra figyelsz, amit jól csinálok és amiben jó vagyok? Miért azokra a dolgokra figyelsz megállás nélkül, amit rosszul csinálok, és nem az erősségem? Nem tudott rá válaszolni, de ez ott már nem is volt fontos.
Viszont rájöttem, hogy ugyanezt csináltam én is a kedvesemmel. Ráadásul nem engedtem, hogy a maga módján megnyilvánuljon felém. Nem engedtem, hogy olyan legyen, amilyen. Hogy elmondja, amit gondol, vagy hogy tanácsot adjon, segítsen nekem.
Tökéletesen megértettem a tanításod alapján, hogy csakis magamat zártam ki a kapcsolatunkból.
Ezzel lezárva az áramlást, a szeretet áramlását, önmagam áramlását a férfi felé. És persze, amire szintén te világítottál rá, hogy ez az áramlás az az energia, amely meghatározza a munkámhoz való viszonyomat és a pénz áramlását is az életemben.
Amit a legjobban szerettem volna, az kezdett hiányozni, kevesebbet bújtunk össze az elmúlt időszakban és döbbenetes volt meglátni, hogy ennek leginkább az én visszautasításom volt az oka.
Aztán összeállt a teljes kép, szinte egy pillanat alatt lecsapott rám a felismerés. Teljes értelmet kapott a tanításod, hogy “amit adsz, azt kapod vissza“. Ha szeret és nyitott, akkor…
Bepattantam az autóba és hazasiettem. Hazaérve megkérdeztem tőle. Játszol velem? Én fogok kezdeni! El kell mondani a másiknak, hogy mit szeretsz benne. Elkezdtem, de addigra olyannyira felerősödött bennem a szeretet, hogy alig bírtam beszélni. Szeretettel irányultam felé és így az ő figyelme is ugyanezzel a szeretettel volt tele, amivel rám figyelt. Ezt csak úgy tudtam megtenni, hogy először magamban ismertem fel a szokásos “gyagyaságomat”, elvárásaimat és ez által tudtam a kedvesemre is szeretettel ráhangolódni és elfogadni őt úgy, amilyen.
Láttam, hogy csak az elfogadásra vágyik és hogy elismerjem és szeressem és hagyjam, hogy ő is részese legyen ennek a kapcsolatnak úgy, ahogy ő tud részese lenni, úgy szeressen, ahogy ő tud szeretni.
Azt mondod mindig, hogy nem kell másként csinálni semmit, mert a figyelmünk által alakul át a külvilágunk. Igen, valóban megtapasztaltam, hogy csak ennyi kellett, másként figyeltem a páromra és az addigi megszokott csatáink teljesen átfordultak.
Elkezdtünk együtt arra figyelni, hogy miért szeretjük egymást, ezáltal egymásra hangolódva megvolt a harmónia.
Megengedtem, hogy ő is a maga módján tegye a dolgait, úgy csinálja, ahogy a legjobban tudja. Benne is megjelent az elfogadó szeretet és a nyugalom. Csodás érzés!
A karanténban összezárva biztosan, nem csak mi voltunk ezzel így. Ha a tudatosság nincs és te nem vagy Ilike, szerintem mi már rég nem lennénk együtt.
Neked és az én kitartásomnak, türelmemnek, elszántságomnak, figyelmemnek köszönhetően, és persze mert ez közben egy folyamat, már tudok tudatosan élni és persze érzékelni azt, aki valójában vagyok ahhoz, hogy lássam, felismerjem a szokásaimat, játszmáimat és ezeket tudatosítva, átengedve magamon, könnyedén tudjak arra figyelni amit igazán szeretnék.
Amit igazán szeretnék egy kapcsolatban, a munkában, az egészségben.
Azért könnyű, mert minden területen ugyanazok az érzelmek akadályoznak.
Mivel már korábban rájöttem, hogy mindig ugyanaz ismétlődik újra az élet minden területén, már nincs meglepetés. Nem érdemel egy pillanatot sem, hogy foglalkozzak azzal, ami korábban rosszul érintett. Nem érdemel egy gondolatot sem, hiszen az csak a múltam.
Most már tudom Ilike, hogy csak egyszerűen átengedem magamon pontosan úgy, ahogy megmutattad nekem és mutatod minden alkalommal mindenkinek.
A tudatosság folyamatában olyan vagyok még, mint egy folyosó, ami még visszhangzik kissé, de már sokszor elcsendesül és átengedek magamon mindent és mindenkit, aki át akar kelni.
Most már tudom, hogy csak az átengedés számít! Nem számítanak a megtapasztalások, az élmények sem, mert ez mindennél több. Ez a megváltás egy olyan világban ahol tudjuk, hogy van mit átengedni.
Ez az igazi jelenlét! Együtt vagyunk ebben a csodálatos végtelen pillanatban, ahol az illúzió világ csak átáramlik rajtunk.
Ilike! Neked köszönhetően tudom, és most már tapasztalom is, hogy általam van az életem és, hogy igazi változás csak így jöhet létre.
Köszönöm szépen neked, szeretettel a szívemben.
Barbi
(Folytatás következik…)
