Szexualitás, nemiség
Szexualitás, nemiség
– Ha félsz szexuális életet élni,
– ha nem tudsz eljutni a csúcsra,
– ha szexfüggő vagy, vagy ha hárítod,
– ha feladod magad vagy önző vagy benne,
– ha van párkapcsolatod, de nem működik az ágyban, stb.
akkor ideje, hogy felfedezd, milyen tudattalan folyamatok zajlanak benned, hogy hogyan tagadod meg mélyen belül az élet élvezetét, az intimitást vagy éppen a saját nemiségedet. Ideje, hogy végre igazán el kezdd élvezni a szeretkezést és úgy éld meg, ahogy az természetes, a legnagyobb gyönyörrel.
Ha ezen a területen leomlanak a falaid, és így tekintesz az életed többi területére, látni fogod, hogyan akadályoztad az általad alakított teljességet, ami magában foglalja a párkapcsolatot, a sikert és az egészséget is.

Fontos!
Az előadásokon, programokon és bármilyen, általam szervezett előadáson való részvétel a résztvevő saját felelősségére történik. Az ezen programokra való befizetéssel azt is jelzed, hogy ezt tudomásul vetted. Ha komoly lelki problémáid vannak, pl. pszichológiai, pszihiátriai kezelésen veszel részt, illetve gyógyszereket szedsz ezen problémákra, akkor kérlek, hogy egy szakembert keress fel, vele kezeltesd magadat, és csak akkor vegyél részt programjaimon, ha már egészséges vagy.
További programok:
Gyere velem tovább!
Egyéb témák, amelyeket weboldalamon olvashatsz:

Köszönöm a támogatást mindenkinek!
Az online előadásaimat továbbra is ingyenesen mindenki számára elérhetővé teszem, azonban adományjelleggel támogatni tudod azt a következő számlaszámon:
Név: Csattos Ilona
Számlaszám: 10404247-96052800-01490000
Hálásan elfogadom és köszönöm, amennyiben Te is támogatod a munkásságomat. Ezzel részese leszel annak, hogy videóim, előadásaim ingyenesek maradjanak, és még több emberhez jusson el tanításom lényege, egyszerűsége és hatékonysága.
Ha úgy érzed, hogy jelenleg nincs erre lehetőséged, természetesen továbbra is várlak szeretettel a képernyő előtt. Ebben az esetben azzal is tudsz segíteni, hogy megosztod az oldalamat, a videóimat, bejegyzéseimet ismerőseiddel, és segítesz a munkásságomat, a valódi tudatosságot másokkal is megismertetni.
Tegyünk együtt az új világunk megteremtéséért!