Nyílt levelek Rőczei Csengétől Csattos Ilonához – 12. levél: A manipuláció szerpentinjéről a tisztelet főútjára

Kedves Ilike!

Egy szót írok neked, amiben olyasvalamit foglaltál nekem össze, amit minden embernek mintegy ,,belső ruhadarabként” kellene a szívén hordania. Ez a szó a tisztelet. Nem a hármas táborban döntöttem az életem – és természetesen annak minden egyes részének – tisztelete mellett, de ott kristályosodott ki a legtisztábban az alázat elemi szintű szerepe. Megteremtetted, és megosztottad velem és a többiekkel is azt a csendet, amiben fejet hajthatunk magunk előtt. A táborodban melletted tanultam meg ebben a csendben megszüntetni a negatív érzelmek vad zaját – habár valójában megszüntetni sem kellett, hiszen elült magától a figyelmem átirányításának hatására.

Talán említenem sem kell, hogy azelőtt soha nem voltam rendben mások tiszteletével.

Ahogyan a saját életemet értéktelennek ítéltem, úgy másokét sem becsültem sokkal többre. Azt hittem, bármi feljogosíthat mások személyének, személyes terének megsértésére, a szabályokat puszta szórakozásból is folyamatosan megszegtem, átléptem az összes határt, amit csak lehetett. Olykor magam sem értettem, mire jó érzelmileg harcba keveredni másokkal, és nem engedni akkor sem, ha már látom, hogy nincs igazam. Ellenséges voltam, akivel csak lehettem, és bár nem vettem észre, mert eleve alapbeállítottságnak számított a környezetemben, de mindig panaszkodtam, vagy utálkoztam.

A tárgyakkal szemben sem tanúsítottam tiszteletet. Romboltam, mert azt hittem, az élvezetes.

Holott semmire sem vágytam jobban, mint rendre belül, és persze kívül is. A végtelen dühömre figyelve ugyanakkor nem voltam képes leállni, és szorongva viszonyultam még a lakáshoz is, amiben éltem: mindig idegennek és szürreálisan ridegnek találtam. Addig a pontig tettem így, amíg a leglogikusabb magyarázataidon keresztül meg nem tudtam, hogy mindaz, amit a világról és az emberekről keserű ítéletek okán gondoltam, nem több ostoba képzelődésnél. Tudom, hogy erőteljes kifejezés, azonban totálisan illik a komplex, de rettentő szenvedéseket okozó gondolatrendszerhez, amit – hála neked – már annak látok, ami valójában: jelentéktelennek és valótlannak.

Apránként, lépésről lépésre, ahogyan egyre előrébb segítettél, terjedt ki a tiszteletem az életem minden egyes területére.

Abbahagytam manipulálni az embereket. Abbahagytam kitapogatni a leggyengébb pontjukat, hogy ott találatot vigyek be, amikor valami nem úgy történik, ahogy szeretném. A gyengédséged példáját látva beláttam, hogy a bosszúnak semmi értelme, pontosabban a saját belső harcom folytathatom csupán rajta keresztül. Ehhez a legnagyobb támaszt az adta, ahogyan megmutattad mindenki ártatlanságát. Ezért sosem lehetek elég hálás. Magyarázgatnak már sok helyen a hibás-áldozat játszma helytelenségéről, kiszállni belőle azonban nem feltétlenül tudnak.

A te szavaid eljuttattak odáig, ahol ráláttam a hibás-áldozat játszma nem létezésére. Azaz arra, mennyire torzul, enged minket viselkedni az elménk.

Valahányszor eszembe jutott tehát egy ítélkező vagy sajnálattal teli gondolat, úgy tettem, ahogyan tanítod: tudatosítottam magamban, hogy ez csak a múltam; a valódi énemhez ennek semmi köze. Megengedtem, hogy létrejöjjön bármi: a gondolat, arra egy másik, vagy egy testi tünet. De nem ezekre figyeltem. Hanem befelé a szívembe, a csöndbe. Akármi is volt előtte, lassan megszűnt. Csak a figyelmem létezett befelé. És már át is éltem a tiszteletet, az egyetlen valódit az összes negatív érzet helyett. Tudtam, hogy ez az egyetlen igaz: aki megfigyeli, aki látja mindezt. Az általad tanítottak precizitása rendkívül könnyűvé teszi az utat. Az információk segítségével, amiket átadsz, odáig juttattál, hogy alig egy éven belül már magamtól is képes voltam egyedül megélni a jelenlétet. Tudom, hogy ha nem dőltem volna be a múltnak még az első táborok után is, már addigra stabil lettem volna. Itt viszont még egyvalamit hozzáfűztél: az idő tiszteletét. Emlékeztettél, hogy már most, ebben a pillanatban megvan bennem, amit-akit ki szeretnék hozni magamból, mire is várnék, miért is kellene türelmetlennek lennem? Elég figyelnem.

Sokszor visszacseng a fülemben, ahogyan ezerféleképpen elmondod: ,,Csak magadra van szükséged. Te kellesz hozzá egyedül. Képes vagy bármire.”

Nem egy blöff, nem is egy motiváló ,,duma”, hanem a figyelem teljes ismeretével bírsz, a teremtés folyamatának mesteri művelője és tanítója lettél, a legegyszerűbb kivonat pedig csak ennyi. Tudni magamról folyamatosan, és tisztában lenni mindig azzal, amire a figyelmem irányul, amire irányulok.

Amikor a csöndedben vagyunk, egyszerre tapasztaljuk, ahogyan létezik minden, és mégsem létezik semmi. Mert felszabadítasz minket az elme korlátai alól. Teljesen normális körülmények között megtapasztaltatod az igazi lényünket, aki nincs lekötve ellentétek által. A szavaidban bizonyítást nyer, hogy ami csak nemes és kellemes az életben, az vagyunk. A többi az elménk csintalan, gyermekded játéka.

Amikor Neked írok, mindig megfog ez az áttetsző, áteresztő, puha háló, a csendé, és látok mindent.

A kék szemeiden keresztül átláttam a semmibe, és eleinte még megrémültem ott önmagamtól. Mikor már láttam a semmit tele azzal, amit csak kívánok, rájöttem, hogy eljártam az utolsó táncomat is magammal a kettősségben. Letértem a manipuláció szerpentinjéről. Felébredtem. És már a tisztelet főútján haladtam veled kéz a kézben.

Innen már el sem hiszem, mennyire egyszerű is lehetett volna, de a múlt tisztelete sem maradhat el. Az alázatod mélységét mutatja, hogy soha nem adod fel, ez pedig csakis a múltad elfogadásával történhetett meg. A kitartásod sosem szűnt meg. Ahová magad eljutottál, abban sem – és ahová minket eljuttatsz, abban sem.

Ámulattal vegyes tisztelettel tekintek rád. Köszönöm, hogy velünk vagy akkor is, amikor még csak az emberiség pillája rezzen meg az ébredés folyamatában! Szeretlek, drága tündér.

Köszönöm, Ilike!

(Folytatás következik…)

Minden jog fenntartva. Az oldalon szereplő információk, fotók felhasználása, bármilyen formában való újraközlése a pontos forrás, Csattos Ilona nevével, illetve http://csattosilona.hu megjelölésével lehetséges.
Copyright 2019. Csattos Ilona, csattosilona.hu