Drága Ilike!

Most érkeztem meg haza a kettes táborból, amelynek vége az öcsém diplomaosztóra való el nem menésem következtében megláttatta velem, hogy még mindig mekkora megfeleléssel éltem a családom felé. Teljes szívvel érzem, hogy jól döntöttem, mert csak a HÁLA van bennem.

Még délelőtt és délután olyan üzeneteket kaptam a nagyszülőktől, amikre már rálátok, hogy egyrészt félelemből, másrészt elvárásból íródnak. Egyikőjük addig nem akar velem beszélni, amíg „észhez nem térek” (és ez vicces, mert fel sem fogja, hogy pont az visz tévútra), a másikójuk pedig addig nem nyugszik, amíg ki nem lépek a tudatosság útjáról.

És tudod Ilike, akkora hála van benne, hogy szavakkal nem tudom kifejezni… hogy ezt már nem viszem tovább… Hogy látom, ők mit tesznek magukkal és a környezetükkel, és ez mennyire megfojtja a valódi szeretetet, de közben tudom, hogy nem tudják ők sem másképpen, és így is szeretem és elfogadom őket.

És képzeld, apukámmal, akivel amúgy gyermekkorban a legnagyobb „bajaim” voltak, pedig olyan szinten változott meg a kapcsolatom, hogy ő teljes mellszélességgel mellettem áll, és még annál is jobban szeretjük egymást, mint valaha.

Az élet megy tovább, és én itt vagyok. 💝

Köszönöm, hogy ezt megtapasztalhattam, és tudhatom, hogy én már másképpen élhetek, és esélyt adhatok magamnak a boldog életre.

Nagyon hálás vagyok, mindenért! Köszönöm, hogy vagy nekünk!

Sok szeretettel és öleléssel:

Kriszti