Nyílt levelek Rőczei Csengétől Csattos Ilonához – (2. levél) Élet az öngyilkosság helyett

Nem meghalni akartam, hanem nem nem élni. Te viszont megmutattad, hogyan lehet szívből élni. Jöttél, amikor jönni kellett, és engedtél szárnyalni, amikor már tudtam magamtól. Nem nézted, hogy honnan jöttem, és mit ,,követtem el”, mert mindig is átláttál minden álarcomon.  Nélküled nem lennék ott, ahol vagyok, ahol lennem kell. Depresszióval éltem volna le az életemet – vagy le se élem, mert véget vetek neki.

Nyílt levelek Rőczei Csengétől Csattos Ilonához – 2. levél: Élet az öngyilkosság helyett

Kedves Ilike!

Emlékszem arra, hogy ahhoz, hogy egy boldog életem legyen most – egyáltalán életben kellett maradnom. Amikor találkoztunk, arra készültem, hogy feladom, és kiszállok, mert nem éri meg egy olyan világban vegetálni, ahol senki sem ért, és óriási a káosz, a szenvedés.

Durva szavak, és még így sem biztos, hogy kifejezik, amit akkor éltem meg, amikor már sokadjára omlottam össze alig húsz évesen. Nem éreztem, hogy lenne veszítenivalóm a hátam mögött egy alkoholista anyával; egy apával, aki utcára dobott érettségim előtt egy nappal; és egy tönkrement párkapcsolattal, amiben a hozzám legközelebb álló emberrel bántottuk egymást.

csenge-ongyilkossag-helyett

Olyan erős kényszert éreztem arra, hogy véget vessek az életemnek, amit nehéz leírni. Egy vágy, egy függőség, egy mindig visszatérő, hatalmas feszültség, amiként jellemezni tudom. Borzasztóan hangzik, de az öngyilkossági hajlam, késztetés és maga az öngyilkosság is egy szokás valójában. Akárhány helyen jártam a pszichológusoktól, pszichiáterektől kezdve az ezoterikus vagy spirituális(nak mondott) körökig, senki nem tudta megszüntetni bennem ezt a kényszert.

Nálad viszont elpárolgott a depressziómmal kéz a kézben.

A leglogikusabb kérdés lett volna utána, hogy hogy történt mindez? Én viszont általad azt láttam meg: hogy nem történt mindez? Azaz: hogy nem volt valós mindaz, amit addig hittem, és mennyire könnyen és kegyetlenül becsaptam magam az érzelmeimmel.

Mindig is tudtam, mit nem akarok. De jöttél te, aki – mint egy szökőár – elsöpörtél és eltöröltél minden negatívat, minden illúziót az utamból. Patyolat-tisztává tetted előttem az utat, és nem azt mondtad, hogy tessék, tanulj meg járni rajta, hanem megfogtad a kezem, és tetted velem az első lépéseket. Biztattál, hogy már megy is. Hiszen ebben a pillanatban már megvan a cél is.

Mindazt, ami ahhoz kellett, hogy a mindennapokban is stabilan és mélyen jelen tudjak lenni, a táboraidban ,,tanultam meg”. De ahhoz, hogy többé ne az ilyen, mélyen gyökerező álmegoldáshoz nyúljak vissza védekezésként, mint az önbántalmazás vagy az öngyilkosság, már az Alapprogramod megadta a szükséges tudást. Hiszen a puszta jelenléted – és itt nem a fizikai ottlétedről beszélek – segített meglátni a gondolatok hamisságát, és rálátást adott arra, hogy mi a valódi szándékom.

Nem meghalni akartam, hanem nem nem élni. Te viszont megmutattad, hogyan lehet szívből élni. Jöttél, amikor jönni kellett, és engedtél szárnyalni, amikor már tudtam magamtól. Nem nézted, hogy honnan jöttem, és mit ,,követtem el”, mert mindig is átláttál minden álarcomon.  Nélküled nem lennék ott, ahol vagyok, ahol lennem kell. Depresszióval éltem volna le az életemet – vagy le se élem, mert véget vetek neki.

Köszönöm, hogy egy olyan tollat adtál a kezembe, amivel csak akkor tudok írni, ha tiszta a lelkem.

R. Csenge

(Folytatás következik…)

Minden jog fenntartva. Az oldalon szereplő információk, fotók felhasználása, bármilyen formában való újraközlése a pontos forrás, Csattos Ilona nevével, illetve https://csattosilona.hu megjelölésével lehetséges.
Copyright 2019. Csattos Ilona, csattosilona.hu

Tarts velem!

Iratkozz fel hírlevelemre, és megmutatom Neked a tudatossághoz vezető utat!

Tarts velem!

Iratkozz fel hírlevelemre, és segítek, hogy megtaláld a tudatossághoz vezető utat!