Nyílt levelek Bikics Barbarától Csattos Ilonához – 3. levél: A karanténban a párkapcsolat tükrében
Kedves Ilike!
Amit most leírok neked az pár napja történt!
A jelenlegi karanténban közel 60 napja vagyunk összezárva a kedvesemmel.
Két éve vagyunk együtt és talán sosem érzékeltem ilyen erővel, vagy mondjuk úgy, sosem volt ennyire erős az elfogadásom felé, vele kapcsolatban.
Gondoltam leírom neked.
A karantén elején még csak azt vettem észre, hogy minden amit csinál az nem jó és ezt jeleztem is neki. És hát nem reagált erre túl jól. Kritizáltam és jól megmondtam neki mit hogyan csináljon, aztán jól megsértődve azért is betartva neki, nem mondtam meg. Akkor meg az volt a baj! Ezt oda-vissza játszottuk.
Az volt bennem, hogy jó ideje együtt vagyunk és miért nem kérte még meg a kezem, tuti nem is akarja. Szeretnék babát, de hogyan lehetne ebben a teljes bizonytalanságban. Kifutok az időből és ennek ő az oka.
A jövőre és a kedvesemre vetítettem mindent. (Hozzá kell tegyem, a kedvesem még Nem figyel tudatosan).
Jó kis karantén ez, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy az érzelmeim ennyire felerősödtek, és hogy még tisztábban láthatom, hogy mit csináltam szokás szerint. Igen, az összezártságnak és a páromnak köszönhetően.
Amint a figyelmemet önmagamra irányítottam, már láttam a régi játszmáimat. Láttam, hogy hogyan vetítem rá a kialakult vészhelyzet teremtette korlátokra. Gyorsan rájöttem, hogy mennyi régi gondolatot húztam elő: nem tudok elmenekülni, mert nincs hová, ugyanis a lakásom ki van adva. Az én munkám pillanatok alatt megszűnt, ahogyan a páromé is, így az anyagi helyzetünk nem stabil. Azt hittem, hogy felerősödtek az érzelmeim! Félelem attól, hogy elfogy a pénz, és hogy nem lesz. Hogy fogunk dolgozni és mikor, na meg hogy hol. Ez persze eredményezte a szokásos egymásra mutogatást.
Majdnem elhittem, hogy ebben a helyzetben semmi nem biztos, mert nem tudjuk meddig tart, és mikor indul újra.
Láttam, ahogy felerősödik bennünk szeretteink féltése, hogyan miként meneküljünk, illetve menekítsük őket. Megmondom őszintén, az elején rövid ideig még én sem igazán tudtam mit kezdeni ezzel az óriási feszültséggel, pánikkal, annyira erősnek és valóságosnak tűnt. Biztosan emlékszel, párszor fordultam hozzád segítségért ebben a témában, beszéltünk is ez ügyben, és persze a beszélgetéseink hatására ráébredtem az érzelmi játszmáimra és így ebben a helyzetben is tudtam, hogy mit kell tennem.
Láttam a kedvesemet, ahogyan küzd a félelmei ellen és persze ezt figyelve láttam, hogyan erősödik benne a feszültség, hogyan aggódik pontosan azokon a dolgokon, amiken én. Olyan mértéket öltött ez a feszültség, hogy rájöttem, nincs más lehetőségem, csak úgy figyelni, ahogy mindig mondod, mert csak is így van esélyem a figyelmem által nyugodtnak, stabilnak maradni, tisztán látni és így tudtam, hogy pontosan mit is kell tennem a jelenlegi helyzetben.
Sokszor hallottam tőled Ilike, hogy így tudok a körülöttem lévőknek, tehát most a kedvesemnek is a legtöbbet segíteni, mert így van esély, hogy rám hangolódik és kizökken a félelmeivel való foglalkozásból. Ez által tehát elkezdünk szép folyamatosan együttműködni. Eszembe jutottak a szavaid, hogy azzal segítek a legtöbbet másoknak, ha én jól vagyok, magamra figyelek, mert csak így, ezen a módon tudom megérinteni őt észrevétlenül akarás és erőszak nélkül. Nem tudom elvenni, átvenni az ő félelmét, nem is kell, viszont a külvilágban látszólag félelmetesnek tűnő élethelyzetek a legjobbak arra, hogy ráébredjünk, hogy a félelemnek nincs is alapja, a félelem nem valódi.
Tehát a párom félelme sem lehet valódi, akkor hogyan vehetném el tőle azt, ami nem is létezik.
És valljuk be, ha másokat – főleg akiket szeretünk – kioktatunk, hogy szerintünk mit és hogyan kellene, szembeszállnak és a saját félelmeik, érzelmeik hatása alatt akár ki is készülnek nyomban. Mindenki csak saját maga tud ráébredni, mi az, ami nincs és nem is létezik és mi az igazi valóság. Óriási átverés a félelem!
Amikor figyelek, önmagam tudatában vagyok, minden kitisztul és ez igazán felemelő.
Egy pillanat alatt érzékelem a valóságot és egyszerűen megvan a módja annak, hogy a harcom helyett a szeretetemmel fordulok felé. Nagyon hálás vagyok neked Ilike, hogy ha néha picit meg is ingok, de már soha nem tudom elfelejteni, hogy az életemet én irányítom és a szereteten kívül semmi más nem is létezik, mert az én vagyok.
A következő levelemben leírom neked részletesebben, hogyan ismertem fel a férfiakhoz kapcsolódó szokásos, ismétlődő érzelmi játszmáimat, amelyek szintén meghatározták, hogy a karantén által generált nem valós félelmeim valóban mindörökké köddé váltak.
Köszönöm szépen neked Ilike, hogy új módon láthatom az életemet.
Szeretettel, Barbi
(Folytatás következik…)
