Ebben a levélben egy történetet írok meg neked egy fiúról, aki egyébként nagyon sok másikkal behelyettesíthető lenne az életemben, mert ugyanazt a történetet görgettem magam előtt rengeteg ideig, csak a szereplők, a nevek és a helyek változtak. Itt viszont már ismertelek téged, és végre nem ugyanazzal a lendülettel szálltam ki az események sorából, mint amivel korábban újra és újra.

Miért késlekedik a globális megvilágosodás, vagyis mi, emberek miért nem ébredünk rá, hogy békében kellene élnünk egymással és a környezetünkkel is? A válaszod döbbentett rá, hogy a legcsekélyebb elvárás is türelmetlenség. Vagyis a türelmetlenségemmel pontosan akadályozom én is azt, amit szeretnék, nem pedig előremozdítom.

Tudom a célom, haladok felé, és bármi történik közben, értem történik. Megérdemlem a bőséget minden téren. Jár neked, jár nekem, jár mindenkinek, aki megszületett. Azt sem felejtem el, amit a bizalomról mondtál: az alapja mindennek. Anélkül nincs tudatosság, hiszen én irányítok – ez a leghatalmasabb bizalom.

Egész végig azt hittem, hogy az csak a kiváltságos embereknek adatik meg, hogy mindig jól érezzék magukat. Vagyis az, hogy abszolút boldogok legyenek. Erre jöttél te, és ki merted mondani, amire mindig is vágytam. Kimondtad, sőt átadtad, hogy van teljes élet. Lemondások nélkül. Képviselted azt, amit mondtál, méghozzá a saját életeddel – maradéktalanul.